Hol volt hol nem volt, volt egyszer egy naív nő! Nos ez a nő naivan gondolta hogy ha bead több feljelentést a rendőrségen, azt a rendőrség eljuttatja az ügyben aktuális honvédelmi ügyészséghez, mivel a feljelentett katoniszt! (reméljük már nem sokáig )
Aztán lássunk csodát csak az én feljentésemet továbbította a rendőrség a katonai ügyészség felé! Hogy ez hogy jött ki én sem tudom talán ec pec kimehetszre jött ki az én feljelentésem, és a többit érdemtelennek találták átküldeni!
Az én feljentésem nagyjából annyiból állt hogy akadályozta a személyi szabadságomat mikor is a liftből nem engedett ki!
Volt is kihallgatás katonai ügyészségen, csak azt felejtették elmondani hogy más vallomások nem érkeztek be!
Így aztán leis zárták az ügyet bizonyíték hiányában, mivel én kivagyok borulva és túl reagálok dolgokat!
Mikor telefonon kédeztem ezt a főfejes istennyilát a katonai ügyészségen miért nem kéri be a többi vallomást ami rámutat eme féreg jellemére, közölte nem érdeklik a vallomások, az ügy levan zárva!
Hát most ezeket a vallomásokat csatolom ide!
Tisztelt bíróság,rendőrség,gyámhatoság!
Barkóczi Barbara vagyok.Azzal a kéréssel fordulok önökhöz,hogy adjanak vissza anyukámnak.Elszeretném mondani önöknek,hogy miért szeretnék vissza kerülni,mivel rosszul esik mennyi igazságtalanság érte anyut.Kezdeném egy régebbi dologal.Amikor apa mindent ráfogot anyura hogy ellopta de ez nem is igaz mert ezeket a dolgokat láttam Hatvanban és anyutol tudom,hogy ezért 200000 forintot fizetett.Sőt még azt is tudom ,hogy elopta anyu új kazettáját a lezárt szóbájából amit a szemünk előtt emelte le valami tapados korongal az ajtó üveget.Ezen kívűl sok rosszat csinált apa amiért kicsit már kevésbé szeretem pl:Pár évvel ezelöt karácsonykor ránktörte az ajtót azután kihivta a rendőrséget,hogy idegen férfi van a házba holott már ismerte a Cristiánot.Anyát pedig elkezdte fényképezni,minket meg elkezdett zsarolni ,hogy szegény gyerekeknek adja az ajándékot ha nem megyünk el vele.Nem is értem,hogy másodfokon miért adtak apának mikor mind a két pszihologusnál elmondtam ,hogy anyuval akarok élni.És még apa a két birósági pszihologusi tárgyalás elött elvitt két privát ismerös pszihologushoz hogy felkészülhessen.Ezzel is ártva anyának mivel békét kötve mentünk el és ott apa minden rosszat mondott anyára ami nem is igaz.És idén nyáron én haza szöktem anyuhoz de Brigi nemtudott ezért levitték Tamásiba és Hatvanba.Tamásiba olyat mondtak rám,hogy kurva lesszek és kuplerájba fogok dolgozni.Hatvanban pedig leszemeteztek.Egész nyáron nem voltam apánál és most kb 3 hete megbeszéltük,hogy hétvégére átmegyünk és csak vasárnap hozott vissza Budapestre és nem engedet haza és zsarolt.És péntek helyet Vasárnap este tudtunk vele beszélni és akkor is csak fenyegetett.
Köszönöm hogy meghallgattak és kérem segítsenek mert mi anya mellet vagyunk boldogok!
2005.X.13
Barkóczi Barbara
Tisztelt Gyámhatóság ,rendörség hivatal!
Szeretném tudatni önökkel a két kislány Barkóczi Brigitta és Barbara elhelyezési évek otta
tartó vitájával kapcsolatban,hogy azt tapasztaltam hogy a kislányokat az édesapjuk nem gondozza megfelelöen.Az elmúlt időben kb tavasszal megrökönyödve láttam amint a lakásunk lépcsőház 10dik emeletén egéssz délelött tetvézte a kislányokat,ami azért is volt nekem felháboritó mert nem a saját lakásában csinálta, hanem a mellettük lévő lépcsőházban
kitéve a kislányokat a kellemetlen helyzetnek és megaláztatásnak!Télen hidegben-sötétben kint voltak a kislányok,mert az apjuk nem volt itthon,vagy nem engedte be öket!Tapasztalatom szerint a kislányoknak sokkal jobb lenne az édesanyukkal,mivel töbször láttam milyen szeretettel és megértéssel jönnek-mennek az utcán!
Tiszteletel Szivalánty Gézáné
1118 Bp Kaptárkő .9
2005.10.19
Tisztelt bíróság,rendőrség,gyámhatóság!
Anevem Barkóczi Brigitta.Szeretném megkérni önöket ,hogy segitsenek abban,hogy visszamehessünk anyukánkhoz.Azt szeretném elmondani ,hogy amikor még a kaptárkő 7-ben laktunk anyukámékkal apa sokszor kérdezte,hogy van e még áram.Pár héttel késöbb ki is kapcsolták.Gyertye fényben kelett megirnom a leckémet.Azt is elszeretném mondani,hogy mikor lázas voltam nagypámhoz vittek.Reggel kb8 körül elment mind a két felnött.Nagypapám azt mondta hogy délbe jön és ezzel elment.Én meg ott maradtam egyedül bezárva a lakásba.Mikor nem jött 12-kor kezdtem megijedni és felhivtam anyát.Beszélgetem vele a mobilomon amikor még megvolt mert uttána eltünt.Azt is elszeretném mondani ,hogy anya irt levelet az ügyvédjének,hogy apa nem járat tisztán.Nem régiben tetüt kaptunk.Anyukám vette észre és ö kezelte ki.Erre apukám még anyukámat fenyegette,hogy elveszi tőle a láthatást pedig a tetüt apátol kaptuk el mert Jóska papánál is koszos,szőrős kádba kelett fürdeni.És nem csak bezárva voltam hanem mivel nem adott kulcsot a kaptárkö utcai lakáshoz úgy többször is elöfordult hogy anyukám butikosánál melegedtem ami a házunk allat van míg apa haza nem jött.És fáj a szivem mert apa mindig azzal fenyeget,hogy vagy az intézetbe vagy a Hatvani iskolába irat minket és anyát börtönbe jutattja.És azt mondta ,hogy ha mi nem nézük az ő szivét,ő sem nézi a miénket.Mikor haza jövünk anyához már nagyon félünk a holnaptol és ,hogy megint ránk küldi a kommandot vagy idejön az eröszakos barátjával aki a multkor majdnem megverte a Cristianot és olyanokat mondott anyára hogy megveri és fenyegetözött.Anyát most is elitéltette könnyü testisértésel holott a karmolás nyomokat Hatvanban láttuk mert anya a liftbe amikor apa kilökte csak a poloját fogta meg és mi Hatvanig sérülést nem láttunk.Köszönöm hogy meghallgattak!Kérem segitsenek mert mi anyukánkal érezük magunkat biztonságban és boldogságban!
Barkóczi Brigitta
2005 X. 13
Ezt a tanárnőknek írtam, mikor nap mint nap sírva jöttek a lányok az iskolából hogy nem akarnak oda többet járni!
Tisztelt Tanárnő, Igazgatónő !
Azt hiszem nem titok már önök elött Barkóczi Brigitta és Barbara családi élete !
Önök munkájukhoz híven teljes odaadással probálnal segiteni a gyerekeknek ,
(gyerekeken?!) Csak a LEGJOBBAT akarva próbálnak segíteni csakhát kérdezném
én hogy kinek is? Ezúton szeretném tudatni önnökel ezeket a leveleket ami talán
könnyeben érthetővé teszi a két kislány ragaszkodását az anya felé ami az önök
szemében olyan nagy bűn hogy nem átallják fenyegetni vele a gyerekeket intővel,
iskolából való kirugással,a tanárikar előtti megszégyenítéssel és még kitudja
mivel! Még szerencse hogy önök felelőségteljes tanárok és nem felelőtlen intar-
náció birtoklása nélküli állásfoglalók ! Ezért szeretném megköszöni önöknek
odaadó munkájukat ami már így is szépen látható változást mutat az ellenőrzőben!
Barkócziné
Még két levél hiányzik de meglesz az is! |